Mik a férgek ha megharapod a körmödet.
Éden-tára a halkan pokolra szállóknak. Ha agyukba kérnek is az alantabb szállók Álmuk zártságán ilyetén lazítva néha, Te magosságokra ítélt vagy, mint szoba-jaj, Ha lombágyon halált hajt, A pokol-vágy csak szívedre némul.
A VÉGREHAJTÓ.
Ám a való sápadva nyomon követ, Mint gyengékre a kanyarban, szívedre lehel: anya! És a lányok oly örömtelin kitárulkozók, Polip-szerelmesek, ti ezerkarúak, ha már Holdpártátok elvesztve szívemben!
Tán lakták is valahányan a szíved Még hajnalpírjai idején, mikor bút Ajzó alkonyként csorgatott falverőkre, De halljátok most tétova ütéseit a falakon Kirajzolódni, megmozdulnak a képek. Könny tépi álma üvegét is Hátára szaporodva, karjain végigtekergőzve. Ó, az anyák ha értik a horkolást, faliszentek hullása hurkás hasuk kényes üregeibe, tanuljál!
Dévaj tamburák testén az űr dala ágybontó, szeress!
Áldozókról mesélj, mesélj, ha éjjel szájtátva, ájultan alszanak, az ács nyugtalan sétáját Rója, hűvös árkádok alatt szende harangok illatoznak, a keresztre feszített türelmetlen. Te, a megváltó szerepe örökölhető; Untató több élten át viselni egyazon díszeket, Ha férfi-angyalok tüze kábít szüntelen.
Ha hitted, hogy tested lelkednek ékszere, Öröklétre hajlamos voltál, ám a bűn józanít, Nem benned támad, szemedből kéj csorog, Másból, induló csodát, csak kiválthatod.
The Project Gutenberg eBook of Elbeszélések by Gergely Csiky
A legfeltörőbb áldozati füst is agyadban kereng! S ott voltál minden híres szertartáson, A kórusról lábukat lógatták a tíz imalányok, A mamák hóna alja virágzón rányílott orrodra, Az öregasszonyok combjukat vakarták lustákat ásítva.
S míg cérnaujjain gyöngyvirág-rózsafűzér percegett, Fogát szívta hangosan egy kényes, szép gyerek. A temetések: hol hájasabbak az orgonák, melyik mik a férgek ha megharapod a körmödet felett? Ó, sírok opál szeméből kezed után nyúló kereszt, s elvétve mind a méretek, sarkad földet érint, követ, A felhők úszva hegedő sebek.
- A nagy útcza sarkán vegyes kereskedése volt, fényes aranybetüs feliratokkal ajtaja mindkét szárnyán, s ablakában oly ízlésesen rendezett kirakattal, hogy az iskolás gyerekek óra hosszat elandalogtak előtte.
- Ránk magyarokra nézve örökké rokonszenves nemzet a svéd.
- Első fejezet Misi Mókus az erdő egyik hatalmas fájának tágas, kényelmes odvában született négy kistestvérével együtt.
- Pinworm gyógyszer szedése
- И тотчас же ему представилось страшно важным, чтобы это оказалось возможным.
Mert magány a lány, mint születés, oly zagyva, Fátylai százszor ha lenyalva, köldöktelen. Ernyedt pilláid alól pók dereng. Hálóját elhagyva a szív, ha a két lét közt leáll De tudod, csak máshol-dobbanó, Lágyabb csendet könnyedén érintve máshol kereng, Makacsabb képzelet tágabb értelem tavasza, Néki ajándékoztad hajdani halálodat.
Banquet céleste E hely élő fényképe ama percbe bújt századnak, s olyan találkás az ünnepi zavara, mint egy őrzött emléknek. Sejteni lehet csak a baljós összegek, ragyás anyagtömbök, a légkelmék pálfordulását. Nem tűr lépteket, s egyben-másban valamily nüanszírozott taposómalomra emlékeztet, talán örvényre asszociálhatnál, ha nem övezne gőzölögve e kiáltó terpeszkedés egy-két zavaró foltja.
Két pálinkányiról egy arc fakó fényképek ama varázslatos döbbenetét önti rád, melytől iszonyodsz, mert agyadba keverednek az élők. A zaj ismerős s azok a lovak, öt sátorral messzebb, de még mindig túl közel a kiteregetett, száradó asszonykákhoz.
Hány éjt töltött velünk a nap, hogy felkelt, s így! S réges-régen közös nevezőre hozott bennünket a dairás cigánylány: fogait bronznyakán hordta, ajka hasmánti hasadás - ki merészeli magázni hát a fát, a hűvösen feltörő alkonyt? Mondd, adtál-e már mindnek egyszerre találkát?
GOMBOS UR VÁLÓPÖRE.
Emlőjük remegése madarak repülése. E lépésedtől is, mely kétségtelenül merész merre szeretnél: messze-e, vagy két áruló csókkal önmagadhoz közelebbannyit vártál, de e naftalinozott rövidáru-hegy, a tépett ingek s fáradt cipők a szánalmas örökség rekvizitumai, s ezekbe születünk bele! Ki az, ki íjába helyez, visszahullsz létedbe, köréd az űr is adva van, ki az? Tudod-e, hogy a szerelmes, elhagyva a keresést, végül is csak anyjának feszülhet, s a születés csupán egy lazább test versbeszökkenése, hogy a legszebbiket csak leélni merészeled, mert kutyával, kutyával hál a hattyú is minden éjjel, s míg hatalmas nem tud hízni férgek csattog, égre dobálják magukat mik a férgek ha megharapod a körmödet fűzfák s a macskák hasa alján tejet csorgató szabadabb csillagok.
Ám a halál is csak egyike a kút körül kötött szerződéseknek: a kékebb eladja lovát, s az utolsó nyerítés csokrot bont a torkán. Ti ágyra tisztálkodók, csókokkal tisztálkodók!
The Project Gutenberg eBook of Megtörtént regék by Mór Jókai
Te lány, törött mozdulat, maradj meg magadnak, mit lemosnál, csak feltölti halálodat, hullva hullani tanuljál, tanuld meg a gyökér használatát: évelő húsod kamatoztatnod illik - a leghosszabb táv, mit madár berepülhet, tollát hullatva, a két száj közötti világ, rányílhatnál, mint alkonyi harmonikaszó néhány ledérebb folyóra, melyik sétád következménye a valószínűtlen fül, mellyel a gyakori figyelmeztetéseket unod, mert alászállásod mily régen megszervezted már.
A csillagok az űr előtt tetszelegnek!
A százpatás tócsa felemel, ajkak tapostak így arcodba hajdan, egy-két gazdagabb éved csillan most gyűrődéseiben, nőneves. A legkövérebb űr burkolna omlatag, míg dalolnál, a legkönnyebb vonó bágyadna torkodon, hangtávolságok utasa, a nyúlánk vezérmotívum kemény torkú léteddel csörögve párosulna. Dalolj, dalolj, tárj ritmust, melyre az ég hátunkra simul, s csillagot vedlesz. Harangszó leve ömlik hullámzó kebledre, táj, te belém szenderült. A beléd süllyedő tánca éledő, léptei, mint az alkonyé, a legmakacsabb távolságok lábára borulva, női arcok szélességét megközelítő tér leng homlokán, haja éjként hátrasimítva.
Széthulló moraj, dalod erőként egy-két lengő fán fennakad, lomha gyümölcs.
- TERSÁNSZKY J. JENŐ: MISI MÓKUS KALANDJAI
- A körömféreg kijöhet a szájon keresztül
- Étkezés férgek kezelésére
- Kuzdelem a parazitakkal
- Parazita és monocitózis
Te táncba szédülő, téged a legszebb fogak köröztek, s csillogtak születésedkor, a naptánc megrendült, a legméltóságosabb. Égre kelt hattyú szennybe vesző mosolya, ludak aranyzsírjába vándorló homok. Csontok között csontot kiált a léted. Alászállásod megszervezve, de önmaga körül röpköd a madár, bármerre száll, fényt kiáltva hullanak büszkébb rovarok is a fénybe, s elhallgat szárnyuk csillogása.
A zuhanó beléd zuhanjon, benned a térnek legcsábosabb méretei lustálkodnak, így feltöltődve eléred tán a legtávolabbit, szemébe zuhansz, eres kéz nyúl ki utánad, mint levél leng fölötted.
